Pozsonyi Műszaki Egyetem
A Pozsonyi Műszaki Egyetem (STU), Szlovákia legnagyobb műszaki egyeteme, akkreditált kurzusok rendkívül széles választékát kínálja hallgatóinak, és ezen felül jelentős tudományos kutatási tőkével is rendelkezik. Az STU hozzávetőlegesen 19 000 hallgatót számlál, ebből 12 500 hallgató alapképzésben, 5 100 hallgató mesterképzésben, 350 pedig doktori képzésben vesz részt. Az egyetem 1 100 oktatójának és 300 kutatójának mintegy 70%-a folytat aktív kutatói tevékenységet. A kutatással kapcsolatos szlovák egyetemi publikációk körülbelül egynegyede itt készül.
Az STU hét kutatásorientált műszaki fakultása, saját Menedzsment tanszéke, az InQb technológiai üzleti inkubátor, valamint az STU Know-How Központja egyaránt törekszik az innovációs lehetőségek felkutatására és az ipari szereplőkkel történő tapasztalatcserére. Az STU sikeres résztvevője több nemzetközi tudományos kutatási projektnek és programnak, továbbá aktívan együttműködik a legkülönbözőbb méretű és típusú vállalkozásokkal. Szlovákiában az STU büszkélkedhet a legnagyobb számú sikeres FP6 projekttel.
Redhammer Professzor, az STU Kutatási- és Fejlesztési Rektorhelyettese így nyilatkozott:
„Az STU büszke arra, hogy előremutató egyetem, mely stratégiáját az elméleti alapokon nyugvó technológia-transzferben rejlő lehetőségekre alapozta, valamint a kutatási és kutatással kapcsolatos folyamatok során keletkező elméleti ötletek és szellemi tulajdon kereskedelmi célú felhasználására. A Know-How Központ és az Egyetemi Technológiai Inkubátor más hazai és nemzetközi partnerekkel együtt azon fáradozik, hogy ösztönözze a vállalkozásokat, és kiemelkedően hatékony segítséget nyújtson részesítse az újító ötletekkel rendelkezőket minden egyes lépésük megtételéhez.“